SZERB ULTRAMARATON SZÖVETSÉG

Palics

Rólunk

Rólunk

Mi az Ultramaraton?

Ultramaratonnak számít minden olyan futóesemény, amelyen a résztvevők a hagyományos maratoni távnál (42,195 km) hosszabb távot futnak. Két féle versenytípus különíthető el: a meghatározott távú és meghatározott idejű verseny. Az előbbieknél az elért időeredmény, míg az utóbbiaknál a kijelölt idő alatt megtett táv alapján értékelik a versenyzőket. A futamot több féle talajon rendezhetik. A ranglistákat a kijelölt útvonalak burkolata illetve típusa alapján állítják össze. Leggyakoribbak az országúton és a 400 méteres atlétikai pályán szervezett versenyek, de nem ritka a terepfutás sem. Ezek mellett a futópad is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Osztályozási szempontnak számít a futószakaszok száma is. Leggyakrabban a versenyzők egyszerre teszik meg a teljes távot. De rendeznek több napos versenyeket is, ahol a futók minden nap meghatározott szakaszokat futnak. A sok kategória végtelen számú versenyfajtát tesz lehetővé. Az évek során azonban kialakultak szabványtávok. A meghatározott távú versenyeknél: 50 km, 50 mérföld, 100 km, 100 mérföld. A meghatározott idejű versenyeknél: 12 óra, 24 óra, 48 óra, 6 nap.

A szövetségről

A Szerb Ultramaraton Szövetség – Palics 2008.03.10-én alakult, székhelye a Szabadka község területéhez tartozó Palics. Az alapító tagok a csantavéri „Leonidas” és a palicsi „Paligo Palus” futóklubok. Időközben csatlakoztak a palicsi  „Olimpia” Sportegyesület és a „Sri Chinmoy” Maratonfutók Egyesülete. Azóta Szerbia szerte számos maratonfutó lépett be a fent említett klubokba. A Szerb Ultramaraton Szövetség – Palics non-profit szervezet, ennek megfelelően támogatásokból és adományokból tartja fenn magát. Független a Szerb Atlétikai Szövetségtől, mint önálló szervezet működik. Feladatai közé tartozik a szerb állampolgársággal rendelkező és Szerbia területén élő futókat képviselni világszerte, a Szövetség által meghatározott szabályoknak és előírásoknak megfelelően. A Szerb Ultramaraton Szövetséget mint önálló szervezetet az IAU, az Ultramaratonfutók Nemzetközi Egyesülete is elismeri. Ennek köszönhetően Szerbia lett 2008-ban az IAU 45. tagországa. A fentieknek megfelelően a Szövetség feladata a kommunikációs kapcsolat fenntartása az IAU-val, illetve aktív részvétele annak munkájában. A Szövetség céljai közé tartozik a barátságos és lojális együttműködés biztosítása minden atléta, klub és szervező között az ultratávfutás fejlődése érdekében Szerbia szerte.  A szervezet közigazgatásának felelős vezetői az Elnökségi Tagok, feladatuk a Szövetség működtetése a Szövetség által meghatározott szabályoknak és előírásoknak megfelelően.

JáNOSI ELVIRA  SPORTéLETRAJZA

A Nemzetközi Ultramaratoni Szövetség-IAU-számos olyan atlétikai verseny megszervezésével foglalkozik, melyek nagyban különböznek a klasszikus atlétikai számoktól.A résztvevők abban versenyeznek,hogy egy megadott időn belül[24 óra,6 illetve 10 nap,700,1000 mérföld],minnél több kilómétert tegyenek meg.Az  IAU évi eseménynaptárában több mint 100 európai és világverseny van felsorolva,melyekre a legjobb futókat hivják meg.

Magyarország legjelentősebb képviselője ezeken a versenyeken Jánosi Elvira aki már 15 éve a világ élvonalában van.A 6 és 10 napos világkupákon évek óta dobogós helyezést ér el,folyamatosan javitva az egyéni és az országos csúcsot is.Ő tartja a 6 napos országos csúcsot{621km}, a 10 napos országos csúcsot{925km}, a 700 mérföldes országos csúcsot{12 nap 4óra }és az 1000km országos csúcsot is.Ő az első nő a világon aki időn belül lefutotta a “Hirosima-Nagaszaki” 450km-es békefutamot.Majd a Beográd-Budapest békefutamával vonta magára a figyemet, melyet mindkét állam támogatott.

1995-ben  Pro Urbe dijat kapott Szabadkán a sportnak köszönve ,melynek átadásán résztvett Demszky Gábor is.Ekkor Elvira már  egy éve magyar állampolgár is ,ugyanis 1994 decemberében a sportnak köszönve megkapta a magyar  állampolgárságot is.Elvira sportkarierje csúcsán áll, jobbnál jobb eredményeket ér el pszihofizikai adottságainak köszönve.

Számos sikereiből csak néhányat emelnénk ki;

1995-Hirosima-Nagaszaki-450km –3nap 13óra-I-hely

1995-Beográd-Budapest-420km-egyéni békefutam

1996- 6 napos ultramaraton Ausztrália 480 km I hely

1996-6 napos ultramaraton Dél-Afrikai Köztársaság 506km II-hely

1998-10 napos ultramaraton New-York 723km I-hely

1998-6 napos ultramaraton Ausztrália 536 km I hely

1999-10 napos ultramaraton New-York 857km I-hely

1999- 48 órás ultramaraton Arizóna II hely

2000-10 napos ultramaraton New-York 925km I-hely

2000-700 mérföld világbajnokság New-York III-hely

2001-10 napos ultramaraton New York 822 km II hely

2001-6 napos ultramaraton Ausztrália 612km I-hely

2002-6 napos ultramaraton Dél Afrikai Köztársaság 580km I-hely

2002-6 napos ultramaraton Ausztrália 621km I-hely

2003-6 napos ultramaraton Dél Afrikai Köztársaság I-hely új Afrikai csúcs-605km

2003-6 napos ultramaraton Ausztrália I-hely

2004- 10 napos ultramaraton New York III-hely                                                                                                    

2004-6 napos ultramaraton Ausztrália II hely                                                                                                                

2005-6 napos ultramaraton New York II hely      

2006- 7napos ultramaraton Görögország III hely       

2006- 48órás ultramaraton Texas I hely   

2007-6napos ultramaraton New York II hely

2007-48órás ultramaraton Texas II hely

2008-6napos ultramaraton Dél-Afrika I hely

2008-48órás ultramaraton USA, Dallas I hely

2009-7napos ultramaraton Görögország, Athén I hely

2009-48órás ultramaraton Kanada, Montreal II hely

Letölthető dokumentumok:

Takmicarska legitimacija.pdf
Resenje.pdf
Statut.pdf
Saglasnost.pdf

TÁMOGATÓINK

BETHLEN GÁBOR Alap

NEMZETPOLITIKAI
ÁLLAMTITKÁRSÁG

SZABADKA VÁROS

Pokrajinski sekretarijat za sport i omladinu

Minipani